|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.08. 09:01 - |
Rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk van egy kis megnyugvásra, szeretetre.
Ahogy a testünknek kell a mindennapi táplálék, úgy kell a léleknek is!
Ebben a fórumban ezt a lelki táplálékot kínálom.
Szólj hozzá, írd meg gondolataidat vagy legalább gondolkodj el rajta! |
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
2008. június 5. – Csütörtök
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Elmélkedés:
A törvények elméleti tudásának elégtelenségéről és Jézus tanításának gyakorlati megélésének szükségéről szóló evangéliumi részek tetőpontjához érkeztünk el a mai napon. Miután az Úr többször beszélt arról az írástudóknak és a farizeusoknak, hogy nem elegendő ismerni az isteni törvényeket, hanem azok szerint kell élni, most elmondja nekik a legfőbb törvényt, az Isten és az emberek iránti szeretet kettős parancsát. Eddig vallási csoportokkal és azok képviselőivel beszélt Jézus, most pedig egyetlen személy kérdésére válaszol. Ennek az embernek e helyébe képzelve magunkat, mi is megérezhetjük, hogy a szeretet gyakorlati megvalósítása a mi kötelességünk is. Ha megvalósítom mindazt, amit Jézus kér, én is közel járhatok az Isten Országához.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Krisztus-keresés
Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?
Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!
Nem kik városokban, mint a zsinagógán,
Nagy világi rangban pompáznak palotán.
Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!
Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!
Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,
nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.
Szent Ambrus |
Nagypéntek
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1–19,42
Elmélkedés:
Nagypénteki szemlélődés
Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és halálod tanúja szeretnék lenni, ezért Téged szemléllek ma, Nagypénteken, kereszthalálod napján.
Először a kezeidet nézem. A te megkötözött, sebzett, átszegezett kezeidet. Milliók kezét látom a te kezedben. Látom a munkanélküli családapa kezét, aki üres kézzel tér haza és semmit sem tud adni családjának. Látom a kemény munkától vérző munkáskezeket is. Látom a katonák fegyvereket tartó kezét, a megsemmisítő, pusztító és ölni kész kezeket. Látom a koldusok alamizsnát kérő kezét, a gyermekek segítséget kérő kezét és az éhezők könyöradományért nyúló kezét. Látom a zsugori ember összeszorított markát. Látom a felindult ember pofont adó kezét. S látok erőszakos kezeket, melyek megragadnak vagy fellöknek másokat. Látom a szenvedélybetegek reszkető kezét, amely a cigaretta, az alkohol vagy a kábítószer után nyúl, s látom a testi betegségben szenvedők elgyengülő kezét. Látom a halál felé közeledők gyenge, erőtlen, elernyedt kezét. Ugyanakkor más kezeket is látok a Te kezedben, Uram. Látom az adományt osztó kezet, a segítséget nyújtó kezet, az elesettet felsegítő kezet. Látom a családapa kenyeret megtörő kezét. Látom a pap eucharisztiát megtörő kezét. Látom az édesanya beteg gyermekének homlokára tett kezét, s az anya gyermekét simogató kezét. Látom, amint a szerelmesek egymás kezét fogják. S látok áldást adó kezeket, keresztet magasba emelő kezeket.
Aztán a lábaidat szemlélem, Uram. A Te sebzett, vérző, átszegezett lábaidat, amelyek már egyetlen lépést sem képesek tenni, s amelyekkel már nem kell tovább menned a keresztúton. S látom azokat is, akik lábbal tiporják mások jogait. Látom azokat, akik sárba tapossák mások becsületét, s akik földre tiporják a gyengéket. Látom a kedvetlenek, a kételkedők, a csüggedők és a reményvesztettek lábát, akik már nem képesek újabb lépést tenni abba az irányba, hogy kijussanak nehéz helyzetükből. Látom a bénák mozgásképtelen lábát, látom az amputáltak lábának csonkját. Látom a menekültek lábát, akik kénytelenek elhagyni hazájukat. Látom a menekülő lábakat, amelyek nem állhatnak meg egy pillanatra sem, s látom üldözőik rohanó lábát is. Látom a menkülttáborokban és szükségszállásokon évekig tengődők piszkos, sebes lábát. Látom az úton lévők mindig siető lábait. Látom a félrelépők lábát, akik elhagyják házastársukat. Látom a rossz úton járók lábát, s azokét, akik már nem képesek megállni a lejtőn. Látom a tanácstalanok és tétovázók bizonytalan lépteit. S látom a maguk lábán megállni nem tudó szegényeket is. Ugyanakkor látom a mások segítésére igyekvő lábakat is. Látom a nehéz munkában helytállók lábát. Látom a házastársakat, akik megvetik lábukat a sziklán, a biztos ponton a válság napjaiban. S látom a megtérés útjáró lépők lábát.
És most az arcodat szemlélem, Uram, amelyre a töviskoszorú okozta sebekből vér patakzik. Arcodban látom az álarcot viselőket, akik eltakarják igazi arcukat, s elrejtik bűneiket. Látom azok hiú arcát, akik plasztikai műtéttel igyekeztek arcukat „szebbé” tenni. Látom az arcátlanul hazudozók és gazemberek arcát is. Látom az arcnélkülieket. Látom a símaszkos betörők arcát. Látom az arcukat eltakaró randalírozókat, s látom a rohamsisak mögötti rendőrarcokat. Látom az éhezők beesett arcát, a betegek sovány arcát. De látok örömtől sugárzó arcokat is, természetes szépségüket megőrző női arcokat és ártatlan gyermekarcokat. Látom a szerelmesek boldog arcát. Látok egymásra mosolygó arcokat, s egy irányba, egy cél felé néző arcokat. Uram, a te isteni arcod, amely egykor véres nyomot hagyott Veronika kendőjén, ma sok ember arcán tükröződik vissza.
S végül a szívedet szemlélem, Uram. A Te lándzsával átszúrt szívedet. Látom a megcsalt vagy elhagyott házastársak sebzett szívét. Látom azokat, akiknek egy-egy csalódás nagy szívfájdalmat okoz. Látom a megkérgesedett szívűeket, akikben már nincs részvét mások iránt. Látom a felelőtlen szívtiprókat, s azokat, akik szívtelenül megtagadják a segítséget a rászorulóktól. De látom a szíve alatt gyermeket hordozó kismamát is. Azokat, akik kitárják szívüket embertársaik felé. Látom azokat, akik meg szeretnék őrizni szívük tisztaságát és a bűntelen életre törekszenek. Látok nemes szívű embereket. Látok irgalmas szívűeket, akik mindenkor készek a megbocsátásra.
Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat, hogy a te utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és dicsőséges arcod vonásait hordozzuk arcunkon! Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus, Te vagy az Istenem.
Jézus, Te vagy az életem.
Jézus, Te vagy az egyedüli Szeretet.
Jézus, Te vagy a Minden a mindenben.
Jézus, Te vagy minden javam.
Jézus, szeretlek teljes szívemmel, egész lényemmel.
|
Nagyhétfő
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1–11
Elmélkedés:
Mária és Júdás egymással ellentétes magatartását tárja elénk az evangélium. Az egyik oldalon a nagylelkű szeretet, a másikon a szűkkeblű önzés áll. Mária az őszinte barátság és vendégszeretet jelét mutatja, míg Júdás hazug és alakoskodó. Mária magatartása az igazi gondoskodás tanújele, míg Júdás valójában mit sem törődik a szegények gondjával. Mindketten jól ismerik Jézust, közeli kapcsolatban vannak vele. De a Mester baráti, illetve tanítványi köréhez való tartozás még nem jelent feltétlen biztosítékot, hogy jószívvel közeledjünk hozzá. A nagyböjti idő azt a célt szolgálta, hogy én is közelebb kerüljek az Úrhoz. Milyenek a szándékaim?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje. Ma jobban átélem az Ő jelenlétét!
|
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43–48
Elmélkedés:
Jézus azt kéri övéitől, minden tanítványától, hogy szeretetük nagyobb legyen a megszokott, emberek közti szeretetnél. Mindenkit, még az ellenségeinket is szeressük! Ezt a tökéletes szeretetet egyedül Istentől tanulhatjuk meg, aki kivétel nélkül mindenki iránt jóságos. Nem csak az igazakat segíti kegyelmével, hanem a bűnösök felé is irgalmas szívvel fordul, hogy letérjenek a bűn útjáról.
A nagyböjti időben egyik feladatunk ezért éppen az, hogy növekedjünk a szeretetben. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha Istenben növekszünk.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Isten anyja, aki gyöngéd anyai szeretettel vetted körül Názáretben az ifjú Üdvözítőt, segíts nekem, hogy én is Isten gyermeke maradhassak!
Istenem, mindenemet neked köszönhetem: életemet, szüleimet, barátaimat. Olyan sokan vannak, akik mindezeknek nem örülhetnek: a vakok, a betegek, az elhagyott gyermekek, az éhezők.
Most minden bűnömet teljes szívemből bánom, és nem szeretném őket még egyszer elkövetni. A te segítségeddel azon fogok fáradozni, hogy többé ne vétkezzem.
Szűz Mária, Isten anyja, könyörögj értem most, amikor megvallom vétkeimet, amelyek eltávolítottak engem szent Fiadtól! |
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14–15
Elmélkedés:
Jézus egyértelmű választ ad János tanítványainak azzal kapcsolatban, hogy saját követői miért nem tartanak böjtöt: még nem jött el a böjtölés időszaka számukra. A mi számunkra viszont eljött, hiszen arra készülünk, hogy elviszik tőlünk a mi Urunkat. Erőszakkal viszik el, s ő nem ellenkezik. Megalázzák, de ő nem akar bosszút állni. Elítélik, pedig ő a legártatlanabb minden ember közt. Kegyetlenül viselkednek vele, pedig ő mindenkin megkönyörült. Jézus tudta, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor odaadja életét a megváltásunkért. Ez az ő ideje, a megváltás ideje, az önfeláldozás órája, a kegyelem ideje minden ember számára.
Az én számomra most érkezett el a bűnbánat és a megtérés ideje.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
A kereszt útján,
gyermekeim,
csak az első lépés nehéz.
Legnagyobb keresztünk
nem maga a kereszt,
hanem az, hogy félünk tőle.
Nincs meg a bátorságunk,
hogy hordozzuk,
jóllehet tudjuk
s tapasztaljuk,
hogy kikerülni
nem lehetséges;
utolér bennünket.
Vianney Szent János
|
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22–25
Elmélkedés:
Egyházunk liturgiája nem játszik velünk zsákbamacskát, hanem mindjárt a nagyböjt kezdetén elárulja, hogy ez az időszak a szenvedő Krisztussal való találkozás ideje. Az evangéliumok szerint Jézus háromszor beszél előzetesen apostolainak és tanízványainak a rá váró szenvedésekről és a halálról. Ő tehát félkészül erre, de mindeközben övéi nem értik szavait, s úgy tűnik, hogy meglepetésként éri őket, amikor mesterüket elfogják és keresztre feszítik.
A nagyböjt a lelki felkészülésre ad nekünk időt. Időt ad, hogy a keresztúton haladó Jézushoz csatlakozzunk, s felvegyük saját keresztünket. Miként Jézus számára a szenvedésen és a halálon keresztül vezett az út a feltámadás dicsőségébe, ugyanígy a mi is a halálon át juthatunk el az örök életre.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk.
És minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával.
Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell.
Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!
|
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Mk 3,31-35
Elmélkedés:
Jézus anyja és rokonai nem hagyományos rokonlátogatásra érkeznek. A történet előzményéből kiderül, hogy Jézus ellenfelei azt gondolják, hogy az ördögűzéseiről híres Mester az ördögök fejedelmével cimborál, s e vélekedésüknek hangot is adnak. Ez a vélemény juthatott el Jézus családjához, akik azonnal indulnak, hogy hazavigyék őt. Válaszával Jézus nem akarja megtagadni rokonait, akik felültek a hamis vádaskodásnak, de kifejezésre juttatja, hogy inkább azokat tartja családjának, akik odaadóan figyelnek tanítására és megvalósítják azt életükben.
Jézus nem megy kis rokonaihoz, hanem továbbra is igazi barátai körében marad. Talán a mi számunkra is az volna a jó, ha baráti közelségben maradnánk vele.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Mindig soknak tartjuk,
amit mi teszünk másokért;
ellenben amit mások tesznek érettünk,
azt semmibe sem vesszük.
Úgy látszik, két szívünk van:
egy lágy, gyöngéd, engedékeny – önmagunk számára,
és egy kemény, szigorú, zord – embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc
|
Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34
Elmélkedés:
Igaz tanúskodás
A hamis tanú című balladájában Arany János elmesél egy történetet, amelyben egy ember megesküszik a Szentháromságra, de még saját lelkiüdvösségére is, hogy az övé az a darab föld, amelyen áll. Esküvel vallja, hogy igazat mond, s ha ez nem így van, akkor halálakor még a föld se fogadja be testét, s lelke legyen kizárva az égből. Az esküttevő ember igen ravasz volt, s előre egy kis darab saját földet tett a lába alá, így szava tulajdonképpen igaz volt, amikor megesküdött rá, hogy a földjén áll. Esztendő múltán azonban meghalt, s a temetéskor hiába siratta négy harang és dicsérte két pap, bizony a föld kivetette magából koporsóját. Esküje tehát hamis volt, így látta ezt az égből az Isten, mert az igaz tanúskodáshoz nem elég a szavak igazsága, hanem igaz gondolkodásnak, igaz tettnek kell a kimondott szó mögött lennie. Arany János arra figyelmezteti olvasóit e költeményben, hogy csak igaz hittel mondjon mindenki esküt.
Hamisan tanúkodó emberekről napjainkban is hallhatunk, de már Jézus korában is voltak, s a szentírásban is találkozunk velük. Karácsony másnapján ünnepeljük Szent István első vértanút, aki az Apostolok Cselekedetei beszámolója szerint oly meggyőzően tanúskodott Jézusról szavaival és cselekedeteivel, hogy ellenfelei „nem tudtak ellenállni bölcsességének és a Léleknek, amely által szólt” (ApCsel 6,10). Ezután hamis tanúk álltak elő, akik olyan dolgot állítottak róla, ami nem volt igaz, s ami miatt halálbűntetést érdemelt (vö.: ApCsel 6,13). Ezt követően Szent Istvánt megkövezték. De ugyanez történt Jézussal is. Amikor a főtanács előtt kihallgatták, szintén hamis tanúk álltak elő, akik vádolták őt (vö.: Mt 26,59-60; Mk 16,56-59. S bár az ő tanúságuk hamisága is nyilvánvaló volt, mégis halálra ítélték Jézust, s az ítéletet másnap végre is hajtották.
Emellett természetesen igaz tanúságtételekről is olvashatunk a bibliában. Az elmúlt vasárnap a mennyei Atya igaz tanúskodásáról hallottunk az evangéliumban, amikor Jézus megkeresztelkedésekor ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17), ma pedig Keresztelő Szent János Jézusról tett szintén igaz tanúságtételét hallhattuk az imént. A Jézus megkeresztelkedése utáni napon János a népnek a következőket mondja: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Majd ezzel folytatja beszédét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Ő az, aki Lélekkel keresztel” (Jn 1,32-33). Az Atya szavainak és János szavainak igazsága megmutatkozik Jézus egész életében.
Nyilvános működésének három esztendeje alatt mindig Jézussal van a Szentlélek. Megkeresztelkedése után Jézus a Lélek indítására a pusztába ment (vö.: Mt 4,1; Mk 1,12; Lk4,1), ahol kísértést szenvedett. Megkísértése után „a Lélek erejében visszatért Galileába” (Lk4,14) és elkezdi hirdetni tanítását. Tanító útjának mindjárt a kezdetén elment Názáret városába, ahol a szombati istentiszteleten a következő részt olvassa fel: „Az Úr Lelke van rajtam” (Lk 4,18). Ezzel a bizonyossággal kezdi meg igehirdető útját. Érdekes, hogy a Jézusban jelenlévő és működő Szentlelket nem az emberek veszik észre elsőként, hanem az emberekben lakó gonosz lelkek. E rossz lelkek előbb felismerik, hogy Jézus az Isten Fia, de a benne lévő erőnek nem képesek ellenállni, s Jézus parancsára elhagyják az embereket. De nem csak az örödögűzéseket, hanem minden más csodáját is a Szentlélek erejével teszi a mi Urunk, az utolsó vacsorán pedig ígéretet tesz apostolainak, hogy távozása után elküldi majd számukra a vigasztaló Szentlelket.
Befejező gondolatként ezen a ponton érdemes visszakanyarodnunk Keresztelő János tanúságtételéhez. A Keresztelő egyrészt azt állítja Jézusról, hogy magában hordozza a Szentlelket, másrészt pedig elhozza, kiárasztja ezt az embereknek, azaz Lélekkel fogja megkeresztelni őket. A sokszor rejtetten működő Lélek munkáját vesszük itt észre, aki nem csak Jézusban van jelen, hanem nyilvánvalóan Jánost is eltölti, hogy igaz tanúságot tegyen. Ugyanez a Lélek erősíti meg később Pünkösd napján az apostolokat, hogy ők is a feltámadt Krisztus igaz tanúi és tanításának hirdetői legyenek. Legyen velünk is a Jézus által ígért, s elküldött Lélek, hogy mi is az Úr igaz tanúi lehessünk, tanúságot téve szeretetéről az embereknek!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Egység Ura, Atya, Fiú, Szentlélek! Szüntelenül imádkozunk azért, hogy egy lehessünk, ahogy te Egy Isten vagy. Atyánk hallgasd meg kérésünket. Krisztus, gyűjts minket a te akaratod szerinti egységbe. Szentlélek, add, hogy el ne lankadjunk. Ámen.
|
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a
prófétai szavakra nyílt az ajka:
"Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő
népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak
családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka
által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel
néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére
emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk
váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség
kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk
előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert
az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod
nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon
azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a
béke útjára vezérelje."
Lk 1,67-79
Elmélkedés:
Dávid ígéretet kap Istentől, hogy királysága örökre fenn fog maradni. Ezt
az isteni ígéretet akkor értelmezzük helyesen, ha a Jézus által
megvalósított uralomra és az általa elhozott Országra vonatkoztatjuk. Ha
ugyanis a földi királyságra gondolnánk, félreértelmeznénk mind a prófétai
jövendölést, mind Jézus küldetését. Jézus korában sokan hitték azt, hogy a
Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a
politikai hatalmat és az ország vezetését. Jézus egyértelműen
visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Nem evilági uralomra törekedett,
hanem Isten Országát hirdette meg, amely Ország megvalósulása az ő
eljövetelével kezdődött meg. Születésével új rend kezdődik.
(Horváth István Sándor)
2005. december 25. Karácsony, Urunk születése - Éjféli mise
Evangélium
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a
földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria
kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy
összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid
városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével,
Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária
napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába
takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az
éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr
dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt
hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az
egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid
városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és
jászolba fektetve." Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül.
Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség
a földön a jóakaratú embereknek!
Lk 2,1-14
Elmélkedés
Isten ajándéka nekünk
Gyermekkoromtól kezdve nagyon szeretem a karácsonyi történeteket, de
bevallom, hogy már akkor egy kis túlzásnak tartottam azokat, amelyekben
éppen szenteste fagynak meg a szegény öregek vagy költöznek át az égbe a
halálos beteg gyerekek. Ahhoz ugyanis, hogy ezen az éjszakán
szeretet-élményben legyen részünk, nem az az egyetlen út, hogy könnyezve
hallgassuk végig egy gyermek tragikus sorsát. Jézus születésének egyszerű
története amúgy is megható, és csodálatos titkot hordoz kicsiknek és
felnőtteknek egyaránt.
Egy karácsonyi prédikációt persze illik történettel kezdeni, ezért mondok
egyet. Jól emlékszem arra a kis elbeszélésre, amely gyermekként többször
is megnevettetett. A történet szerint az angyalok a földön összeszedték a
gyerekek leveleit, amelyekben karácsonyi ajándékot kértek maguknak.
Odafönt az égben szépen sorbarakták a kérelmeket, elkészítették a
válaszleveleket és az ajándékokat. Ekkor azonban egy tapasztalatlan,
fiatal angyalka ügyetlenségének köszönhetően összecserélték a leveleket,
eggyel elcsúszott a sor, amelynek köszönhetően minden gyerek azt az
ajándékot kapna, amit az előző kért. A legvégén még maradt egy ajándék,
azt pedig odaadták a legelsőnek. Karácsony este aztán volt nagy meglepetés
minden gyereknek, de mégsem volt csalódott senki, mert mindenki egy neki
sokkal megfelelőbb ajándékot kapott, mint amit levélben kért a kis
Jézustól.
Karácsonykor szeretünk ajándékot adni, de talán még jobban kapni. Sok
gyerek manapság is levelet ír a kis Jézusnak, hogy mit szeretne, s ha a
felnőttek nem is írják le kívánságaikat, azért nekik is vannak
elképzeléseik. Gyermekek és felnőttek egyaránt izgalommal várják az
ajándékozás pillanatát. A legtöbbesetben az ajándékok valóban örömet
okoznak, de az is előfordul, hogy valaki nem örül, mert mást kapott, mint
amit szeretett volna. Az ajándékunk akkor igazán értékes, ha mellette
időt, türelmet, megértést, gondoskodást, egyszóval: szeretetet is
ajándékozunk. És éppen ez az, amit mi is kapni szeretnénk. Mert mit ér
bármilyen drága ajándék, ha nem szeretetből fakad? Mit ér a szépen
becsomagolt ajándék, ha csupán megszokásból adja valaki?
Az öröm akkor fog a szívünkbe költözni, ha megérezzük a kapott ajándék
mögötti szeretetet, s amikor mi is szeretetet tudunk adni másoknak. Az
ember persze mindig elégedetlen egy kicsit. Még ilyenkor, karácsonykor is.
Valami többet szeretne. Többet a természetes emberi szeretetnél. Többet,
mint egy meglepetést. Többet a karácsonyi meghitt pillanatoknál és többet
a családi békénél, amely néha sajnos csak napokig tart. Bármennyire is
örülönk a karácsonyi ajándékoknak és ki is fejezzük értük köszönetünket és
hálánkat, mégis valami többet szeretnénk. Többet, mint amit az emberektől
kaphatunk. Ez a vágy hozott el minket most a templomba, az éjféli misére
és ez fog indítani minket az ünnepek alatt az Isten házába. Igen,
temészetfeletti ajándékra vágyunk, azt szeretnénk, hogy Istentől kapjunk
ajándékot. A legtöbben bizonyára nem is gondolják végig, hogy miért jönnek
el az éjféli misére vagy karácsony napján az ünnepi misére. Mindenki azért
jött most ide, mert ajándékot szeretne kapni Istentől. Minden másnál
értékesebb ajándékot. Elvehetetlen ajándékot. Igazi örömet okozó
ajándékot. Igazi szeretetből adott ajándékot.
Isten ajándéka pedig itt fekszik előttünk a betlehemi jászolban, a
szalmán, mert Isten ajándéka egy gyermek. Vagy még pontosabban úgy kell
mondanunk: Isten ajándéka a Gyermek, Jézus Krisztus. Isten ajándéka Ő az
égnek és a földnek. Az angyaloknak és az embereknek. A gyermekeknek és a
felnőtteknek. A hívőknek és a hitetleneknek. A szegényeknek és a
gazdagoknak. A betlehemi Gyermek Isten ajándéka Máriának és Józsefnek, a
pásztoroknak és a királyoknak. Isten ajándéka Ő mindannyiunknak.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó drága betlehemi Gyermek, add, hogy egész lelkemmel közeledjek születésed
mély titkához. Helyezd az emberek szívébe azt a békét, amit néha oly
nekikeseredetten keresnek, s amit csak te tudsz megadni.
Segíts, hogy jobban megismerjük egymást, és mint ugyanannak az Atyának
gyermekei, testvéri szeretetben éljünk egymással.
|
Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25
Elmélkedés:
A választott nép történetében Isten egyeseket különleges feladattal bíz meg. Sámson különleges küldetést kap és erőt is annak megvalósításához. Egy idegen, elnyomó néptől, a filiszteusoktól kell megszabadítania a népet, ami részben sikerül is. Sámson születésének körülményei azt jelzik, hogy Isten beleszól az emberiség történetébe és Ő maga küld szabadítót választottainak. Mindez előképe Jézus születésének, amely szintén különleges módon történt. A mennyi Atya azért küldte el Fiát, hogy megváltsa az embereket, azaz megszabadítsa a bűn elnyomó hatalmától. Jézus tökéletesen teljesítette küldetését. Ő a Megváltó, aki által megtisztulhatok bűneimtől és eljuthatok az üdvösségre.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó jöjj el Jessze vesszeje,
rab nemzeteknek fényjele;
ha szólsz, elnémul földi nagy,
jöjj, szabadítónk csak te vagy!.
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!
|
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24
Elmélkedés:
Jeremiás próféta arról jövendöl, hogy az eljövendő időkben a messiás királyként fog majd uralkodni. Szavai Jézusban a Megváltóban, a Messiásban teljesednek be. A király kifejezést azonban mégsem alkalmazhatjuk Őrá olyan értelemben, mint a földi királyokra, hiszen nyilvános működésének évei alatt sosem engedte, hogy a nép földi királyként tisztelje. Szenvedésének kezdetén, a jeruzsálemi bevonuláskor már nem utasítja vissza, hogy királyként ünnepeljék és Pilátus előtt sem tiltakozik az ellen, hogy ő a zsidók királya. Jézus nem földi országban akart uralkodni, hanem Isten Országát hozta el, az általa megvalósuló Ország nem evilágból való. Felismerem-e életem királyát a betlehemi gyermekben?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj,
ki cserjelángból szólalál,
majd kőbe vésted tíz szavad,
jöjj tárt karokkal jómagad!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!
|
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13
Elmélkedés:
Jézus arról beszél a mai evangéliumi részben, hogy Keresztelő Szent Jánosnak ugyanaz lett a sorsa, mint Illés prófétának, s ehhez hozzátehetjük még, hogy ugyanaz, mint sok más prófétának. Az ószövetségi próféták egyáltalán nem voltak népszerűek, hiszen az Istentől eltávolodott életmódjukra, látszatvallásosságukra és hamis buzgóságukra figyelmeztették az embereket. S mivel az embereknek nehéz beismerniük, hogy vétkeztek, ezért a könnyebb utat választották: megharagudtak azokra, akik bűneikre figyelmeztették őket. Ez a harag szinte mindig ellenségeskedésbe ment át és megölték a prófétákat. Keresztelő Jánosnak is ugyanez lett a sorsa. Mindez előrevetíti Jézus sorsát is, aki a mennyei Atya küldötteként szintén a megtérésről beszélt, s akit szintén megöltek.
Jézus születésének közelgő ünnepe indítson engem is bűnbánatra!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Hozzád kiáltok, Uram, és így szólok:
Te vagy az én menedékem,
örökségem az élők honában.
Figyelj esengő szavamra,
mert meggyötörtek engem szerfölött.
Üldözőim elől oltalmazz,
mert erősebbek, mint én vagyok.
Szabadíts ki börtönömből,
hogy nevedet magasztaljam.
Körém gyűlnek majd az igazak,
hogyha jót teszel velem.
141. zsoltár/2.
|
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament.
Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26
Elmélkedés:
Amikor Jézus meggyógyítja a béna embert, egyúttal azt is kinyilatkoztatja, hogy Isten, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására. Maga a gyógyulás tehát Jézus istenségének és bűnbocsátó erejének a bizonyítéka. Az adventi időben azért olvassuk többek között ezt a történetet is a szentmise evangéliumában, mert Jézus, akinek születésére készülünk elhozza számunkra a megváltást és bűneink bocsánatát. Jövetelének, megtestesülésének, földre szállásának éppen a célja, hogy az emberekhez elérkezzen a megváltás. Érdemes belátnunk, hogy lelkünket lebénítja és megnyomorítja a bűn, amelytől Jézus érdeméből szabadulhatunk meg. Miként a testi gyógyulások, ugyanúgy a lelki újjászületés is csodálatos dolog.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán bűneim bocsánatát!
|
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Mt 4,18-22
Elmélkedés:
Akit Jézus meghív követésére, valamit ott kell hagynia. Így volt ez az első apostolokkal és ma is. Péter és András otthagyják halászhálóikat, s Jézus nyomába indulnak. Jakab és János szintén otthagyják hálóikat és apjukat, hogy Jézus tanítványai lehessenek. Az otthagyott hálók egész korábbi életüket jelképezik. Mindent a hátuk mögött hagynak, s új élet kezdődik számukra. Érdekes, hogy az első pillanattól kezdve mégsem érzik azt, hogy valamit elvesztettek volna, mert Jézus közelsége mindennl nagyobb kincset jelentett számukra.
Képes vagyok-e mindent alhagyni, hogy egyedül Krisztus szeretete töltse be életemet?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Himnusz Szent András napjára
Ki halfogással kezdted el,
hogy emberek halásza légy,
András, hálóddal minket is
világ sodrából Partra végy.
Jézust, a célt, hős életed
Péter előzve érte el:
nekünk, gyengéknek is te légy
vezérünk boldog égbe fel.
Testvérednek hű társa,te,
add, éljen köztünk szeretet,
s a nyájat Péter nyomdokán
szilárd egységben tartsa meg.
Add, Krisztus kedvelt gyermeke,
lángoljon szívünk szent tüze,
elérjük az örök hazát,
áldhassuk ott az ég Urát. Ámen.
|
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11
Elmélkedés:
Az egyházi év utolsó hetében azokra a végső napokra irányítják figyelmünket az evangéliumi szakaszok, amikor egyesek Jézus nevében fellépve megtévesztik az embereket. Az emberi elbizakodottságnak és gőgnek, úgy tűnik, nincs határa. Jézus mindannyiunknak szóló figyelmeztetése kettős irányú. Egyrészt ne engedjük magunkat megtéveszteni mások által, hiszen a Szentlélek segítségével meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, s felismehetjük, hogy ki az Isten. Másrész pedig ne képzeljük magunkat soha Isten helyébe.
A végső idők nagy harcában a hamis krisztusok, akik az igazi Krisztussal való szembefordulásra és hitük elhagyására csábították az embereket, vereséget fognak szenvedni. Jézus minden erő és hatalom felett győzedelmeskedik, amely meg szeretné szerezni az uralmat lelkünk felett.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Legkegyelmesebb Uram, kérlek, ne engedd, hogy gonoszságom tönkretegye, amit mindenható jóságod teremtett!
Végtelen jóság, ismerd el újra magadénak azt, ami a tied, s mosd le róla azt, ami idegen rajta!
Jézus! Irgalmazz nekem, amíg idő van az irgalomra, és ne vess kárhozatra az ítélet idején!
|
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48
Elmélkedés:
Jézusról egyáltalán nem mondható, hogy csupán a szavak embere volt, hiszen cselekedeteivel és csodáival bizonyította Isten Országának eljövetelét. Ma mégis úgy áll előttünk, aki beszél, pontosabban tanít. Tanításának célja, hogy hirdesse az Ország örömhírét. A fogadtatás egészen különböző. Bár a vezetők ellenséges füllel hallgatják és az életére törnek, a nép „odaadó figyelemmel” és elragadtatva hallgatta szavait. E lelkesedés titka az lehet, amit ő maga többször is egészen világosan elmond, hogy tudniillik nem a maga tanítását hirdeti az embereknek, hanem azt mondja el, amit a mennyei Atyától hallott, s amit az Atya rábíz. Az emberek megérzik, hogy e tanítás több mint emberi szó. Jézus által maga Isten szól az emberhez, hozzánk. Ne maradjon eredménytelen a szívünkhöz szóló igazság!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, Atyánk, aki mindig meghallod a szegények kiáltását, hányszor nem ismertek föl Téged a keresztények sem az éhezőben, a szomjazóban, a ruhátlanban, az üldözöttben, a fogságban lévőben, s azokban, akik főként létük első szakaszában, képtelenek az önvédelemre!
Mindazok helyett, akik jogtalanságokat követtek el a gazdagságban és a hatalomban bízva, és megvetve a számodra különösen kedves kicsinyeket, bocsánatot kérünk Tőled:irgalmazz nekünk és fogadd el bűnbánatunkat!
|
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Lk 19,11-28
Elmélkedés:
A gazdájuktól pénzt kapó szolgák valamennyien tudják, hogy mit kell tenniük, s miért kapták az összeget, mégsem teszik meg valamennyien ezt. A haszontalan szolga könnyelműsége mögött a félelem áll, amely megbénítja őt a cselekvésben. A többiek viszont tudják feladatukat és meg i teszik azt, ezért az elszámoláskor jutalomban részesülnek.
Az egyházi év vége felé közeledvén egyre gyakrabban olvasunk az evangéliumban a ránk váró ítéletről, amikor el kell számolnunk Isten előtt mindazzal, amit tőle kaptunk. Vajon üdvösségünk érdekében használjuk-e fel a kegyelmet, amellyel segít minket? Könnyelműség volna részünkről azt gondolni, hogy nem lesz elszámolás.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Add, hogy kedves legyek eltted lelkem alázatával, testvéri szeretettel, tiszta egyszerűséggel, alázatos szeméremmel, szívem ártatlanságával, érzékeim érzésével, életem szentségével, készséges szófogadással, édes türelemmel, lelki fegyelmezettséggel, önkéntes szegénységgel, szent szelídséggel, jó lelkiismerettel, érett erkölcseimmel, vidám elmével, minden igazságban, szilárd hittel, szent kitartással, erős reménnyel, teljes szeretettel, a te szeretetednek boldog bevégzésével.
|
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38
Elmélkedés:
Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas – olvashatjuk Szent Erzsébet napjának evangéliumában. Egyértelműen az isteni gondviselés csodálatos működésének tulajdoníthatjuk, hogy e királyi családból származó leány észrevette a szegényeket, a segítségre szorulókat, azaz mindazokat, akinek nyomorán az irgalmasság cselekedetei segíthettek. Észrevette az irgalmasságra szomjazókat s a cselekvő szeretet útjára lépet, olyan példát mutatva, amelyet sok évszázad után is követendőnek tartunk. Az ilyen jó példákat látva azt szoktuk kérdezni, hogy vajon mi a titka? Mi lehet a titka Szent Erzsébetnek?
Erzsébet azzal a meggyőződéssel végezte az irgalmasság cselekedeteit, hogy mindent Krisztusnak és Krisztusért tesz. Ezt az önzetlen és áldozatkész magatartást tanuljuk meg tőle és lépjünk mi is a tevékeny szeretet útjára!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Vigadj, boldog Pannónia,
mert Krisztus téged így szeret,
zengjen a himnusz dallama,
mondjál szívedből éneket!
Hiszen belőled származott
Erzsébet, ékes asszonyunk,
ki minden földit elhagyott,
mert hívta Krisztus, jó Urunk.
Királyi házba küldetett,
de Isten kedves lánya lett.
Ezrek közül őt lelte meg,
s vezette így az égi kegy.
Ámul, vígad Türingia,
természet rendje változik,
csodákat láthat sok fia,
gyakran, ha o imádkozik.
Halott nyer újra életet,
betegbe épség visszaszáll,
a béna bátran lépeget,
s vakot világít fénysugár.
Méltó dicséret áldja őt,
dicsérje szó, és zengje dal.
Ő pártfogónk az Úr előtt
buzgó imádságaival.
Dicsérjük, áldjuk az Atyát,
s a Szentlélekkel egy Fiat,
hogy bűneink bocsánatát
megnyerjük, s majd az ég honát. Ámen.
|
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19
Elmélkedés:
Érthető, hogy Jézust is bántja az emberi hálátlanság. Normális esetben még akkor is hálával tartozunk valakinek a segítségéért vagy támogatásáért, ha valami viszonzást adunk cserébe. Hát még akkor mennyire illendő a hála, ha érdemtelenségünk ellenére kapunk valamilyen jót teljesen ingyen, úgy, hogy azért semmit sem kell fizetnünk. Az ilyen helyzetekben csak az adakozó jószívűségétől függ az adomány és nem a mi érdemeinktől. Jézus nem csupán sajnálatból segít a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő leprás betegeknek. Gyógyítása mögött felfedezhetjük az isteni jóságot, amely az ember segítségére siet a bajban. Ezt az isteni jószívűséget veszi semmibe a hálátlan. Legyünkhálásak mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellénére kapunk Istentő!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk,
vigasztalónk és Üdvözítőnk.
Jöjjön el a te országod,
hogy te uralkodj bennünk kegyelmeddel
és vezess bennünket a te országodba,
ahol színed látása homálytalan,
szereteted tökéletes,
barátságod boldogságot árasztó,
élvezésed örökké tartó.
Assisi Szent Ferenc
|
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6
Elmélkedés:
Jézus arra bíztatja tanítványait, hogy ne méricskéljenek a megbocsátással. Még akkor is legyenek készek megbocsátani, ha valaki naponta többször megsérti őket. Emberileg könnyen azt gondolnánk, hogy ilyen esetekben komolytalan a bocsánatkérés, s talán nem is kell megbocsátanunk. Ezzel mintegy korlátok közé zárnánk a bocsánatot és lemondanánk a nagylelkűségről. Az igazi megbocsátásnak azonban semmi nem szabhat határt, mert ennek példája maga az isteni irgalmasság. Isten senki előtt nem zárja be szívét, hanem mindenki felé könyörülettel fordul. A bocsánat által Isten mindig új lehetőséget ad a bűnbánónak. Adjunk mi is új lehetőséget az újrakezdésre az ellenünk vétőknak!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk,
vigasztalónk és Üdvözítőnk.
Aki a mennyekben vagy,
az angyalokban és a szentekben;
te világosítsd meg őket tudásukban,
mert te vagy, Uram, a fényesség;
te gyújtasz szeretetre,
mert te vagy a szeretet;
te töltöd el őket
bentlakásod által boldogsággal,
mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök,
akitől minden jó ered,
aki nélkül semmi jó nincsen.
Assisi Szent Ferenc
|
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
