|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.08. 09:01 - |
Rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk van egy kis megnyugvásra, szeretetre.
Ahogy a testünknek kell a mindennapi táplálék, úgy kell a léleknek is!
Ebben a fórumban ezt a lelki táplálékot kínálom.
Szólj hozzá, írd meg gondolataidat vagy legalább gondolkodj el rajta! |
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13
Elmélkedés:
A múlt vasárnapi evangéliumban volt szó arról, hogy az embernek a földi kincsek halmozása helyett a jócselekedeteket kell gyűjtenie ahhoz, hogy bejuthasson a mennyek országába, az üdvösségbe. Ezeket a jócselekedeteket és az imádságot jelképezi a mai példabeszédben szereplő olaj. Ez a lelki kincs csak az okosaknak van a birtokában, a balgáknak, akik megfeledkeztek életük során a jócselekedetek gyűjtéséről, hiányzik. Olyan kincsek ezek, amelyeket nem lehet másoknak kölcsönadni, mindenki saját maga felelős azért, hogy az Úr érkezésekor ne hiányozzon számára.
Ennek fényében már könnyen megértjük az evangélium mondanivalóját és nem tartjuk önzésnek az okosak viselkedését.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Add Uram, hogy a szívem elteljen
a nyomorultak iránti irgalommal,
hogy tudjon együtt szenvedni,
készségesen segítsen,
s inkább akkor legyen boldog,
amikor ad, s nem amikor kap.
Add, hogy szívem könnyen megbocsásson,
s tudjon ellenállni a haragnak,
soha ne egyezzék bele a bosszú gondolatába,
s minden dologban annyira figyeljen
mások szükségleteire, mint a sajátjára.
Hassa át lelkemet irgalmasságod harmata,
szívemben csorduljon túl a jóakarat,
hogy mindenkinek mindene tudjak lenni!
|
| Milyen sajátságosan kisszerű tud lenni az ember! Péter megkísérti az Urat, hogy a vízen járhasson bizonyítékként. Aztán meg megrémül attól, hogy amit maga kért, működik. S ha nem lenne, aki megmenti a habokból... |
Amikor a nem Isten hívő ember bajban van,még ő is azt mondja:"Istenem, segíts!" Vajon miért?
Puszi Marika |
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36
Elmélkedés:
Jézus vízen járásának történetével Máté evangélista azt akarja bizonyítani olvasónak, hogy Jézus valóban Isten. Az Úr isteni képességéről árulkodik ugyanis az a tény, hogy képes a víz színén járni, anélkül, hogy elmerülne. E képességet még inkább kiemeli az a részlet, hogy Péter apostol nem képes ugyanerre, hanem kételkedése miatt süllyedni kezd a vízben. (Horváth István Sándor)
Imádság:
Igen, szent akarok lenni a lelkekért, és mivel mindnyájan egy test tagjai vagyunk, amennyire engem eltölt a te isteni életed, annyira tudom azt közölni és szétárasztani az Egyház nagy szervezetében. Ámen.
|
| Már a sokadik megerősítése annak, hogy boldogságra csak szenvedésen keresztül vezet az út. Hiszen miről is beszél Jézus a két prófétával? Hamarosan bekövetkező szenvedéséről... |
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36
Elmélkedés:
Az egyház igehirdetési hagyományainak megfelelően mi is párhuzamba állíthatjuk a színeváltozás eseményét a Getszemáni-kertben történtekkel. Jézus most a Tábor-hegyre, a másik esetben az Olajfák hegyére ment fel. Mindkét alkalommal magával viszi három kiválasztott apostolát, s mindkétszer imádkozott. E hasonlóságok miatt nyugodtan mondhatjuk, hogy a színeváltozás előrevetíti Jézus szenvedését, amely a Getszemáni-kertben történt vérrel verítékezésével vette kezdetét.
A színeváltozás ugyanakkor előrevetíti Jézus feltámadását is. Most is megdicsőült, átváltozott alakban mutatta meg magát az apostoloknak, és a feltámadáskor is a megdicsőült testben megjelenő Jézussal találkozhatnak a feltámadás tanúi. E párhuzamot erősíti, hogy Máté és Lukács evangélista írása szerint az apostoloknak a feltámadás napjáig nem volt szabad beszélniük a színeváltozásról.
A szenvedésekben való részesedés áltál részesedhetünk az örök dicsőségben.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, nem azért hívsz követésedre, mintha szükséged volna szolgálatunkra, hanem egyedül azért, hogy üdvösségünkről gondoskodj. A te követésed, Uram, azt jelenti, hogy részesedünk az üdvösségben, fényed követése pedig, hogy felfogjuk világosságodat.
Szolgálatunk nem ad neked semmit, mert neked nincs szükséged az ember szolgálatára; mégis, azoknak, akik téged szolgálnak és követnek, életet, romolhatatlanságot és örök életet adsz.
Amint neked, Uram, nincs szükséged semmire, nekünk annyira szükségünk van a veled való közösségre. A mi dicsőségünk nem más, mint hogy hűségesen és szilárdan kitartsunk szolgálatodban.
Szent Iréneusz
|
| Szóval csak nem elfeledkezni, hogy a gonoszok bizony súlyos büntetésben részesülnek! Manapság vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy pokol tán nincs is. Dehogynincs! Itt van rá az ígéret! Akinek füle van, hallja meg! |
Köszönöm a mai példabeszédet Emikém!
Puszi Marika |
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53
Elmélkedés:
Az Isten Országáról szóló beszédsorozat befejezéseként Jézus egy halászhálóhoz hasonlítja az Országot, amely különbségtétel nélkül mindenféle halat összefog. E példázat újabb oldalát mutatja meg a mennyek országának, tudniillik azt, hogy az országba mindenki meghívást kap. Tévedés volna ugyanis az Isten Országát csupán a látható Egyház tagjaira leszűkíteni, hiszen az isteni működés annak keretein kívül is megtapasztalható. Az Isten Országa a személyekre, a közösségekre és az egész világra vonatkozik.
Az Isten országának folyamatos megvalósulása azt jelenti, hogy az isteni törekvés, üdvözítő szándék állandóan átformálja, megújítja az embereket és a világot. Ez a törekvés felismerhető, megtapasztalható, s ugyanakkor arra ösztönöz, hogy együttműködjünk vele.
De vajon engem is átformál, engem is megújít ez az isteni erő? Növekszik-e bennem Isten Országa? És kész vagyok-e együttműködni e törekvéssel, hogy Isten Országa növekedjék általam?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó, Uram, te vagy a reményem! Benned bízik a lelkem! Nem kell félnem, hiszen te, Istenem, nemcsak velem vagy, hanem bennem is vagy, és én tebenned!
|
| És ebben az imádságban minden benne van, ami az életben fontos... |
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13
Elmélkedés:
Isten felé forduló szívvel
Az elmúlt vasárnap a Jézust vendégül látó Mártával és Máriával találkoztunk az evangéliumban. Márta a dolgos, tevékeny életet, Mária az elmélkedő, imádkozó életmódot állította elénk. Történetükből azt a következtetést vontuk le, hogy a munkának és az imádságnak helyes arányban, egyensúlyban kell lennie életünkben.
A mai evangélium a második részhez, Mária imádságos életéhez kapcsolódik, amelyet maga Jézus a „jobbik résznek” nevez. Az evangéliumban szereplő tanítvánnyal együtt ma mi is Jézushoz fordulunk: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1). Jézus pedig megtanít minket a legszebb és legtökéletesebb imádságra, a Miatyánkra, amelyben nagy bizalommal fordulunk a mennyei Atyához, hogy teljesítse kéréseinket. Minden bizonnyal ezt az imát mondjuk a legtöbbször, akár egyénileg, akár közösségileg imádkozunk, de emellett sok szép ima létezik, amelyek különböző élethelyzetekben és körülmények között mondhatók. Az imádságról, az imádkozás szükségességéről, annak módjairól sokat szoktunk beszélni, most azonban mégis érdemes átgondolnunk, hogy milyen a mi imaéletünk.
Legelőször is azt kell rögzítenünk, hogy az imádságnak helye van életünkben és érdemes rá megfelelő mennyiségű időt szánni. Sokan sajnos azt gondolják, hogy az imádkozás egy mellékes dolog az életben, nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, néhány perc alatt gyorsan elmondanak egy-egy megszokott imát, s ezt elegendőnek tartják. Esetleg akkor imádkoznak többet, ha valami bajba kerülnek, és Istentől várják a segítséget.
Távol álljon tőlem, hogy bárkinek az imáját minősítsem, de az ilyen imának bizony kevés a gyümölcse. Kicsit tréfásan azt is mondhatnám, hogy aki komolytalanul imádkozik, annak a kéréseit talán Isten sem veszi olyan komolyan. Az imádságra rá kell szánni az időt! Nem kell naponta órákhosszat imádkozni. Nem kell túlzásba esni! De legyen az imának meghatározott ideje a napirendünkben! Az imádkozással töltött idő nem elfecsérelt idő. Az Istennek ajándékozott idő nem elpazarolt idő. Mindennapi munkánk és teendőink között találjuk meg az időt az ima számára! Soha ne mondjuk, hogy nincs időnk imádkozni! Isten a kevés, összeszedett és komolyan végzett imánkat is értékeli.
Az imával kapcsolatban másodszor azt érdemes megnéznünk, hogy kihez intézzük imáinkat. Egyáltalán nem kell azon csodálkoznunk, hogy egyesek, akikben hamis Isten-kép él, nem tudnak imádkozni. Egy haragvó, ítélkező, bűntető, könyörtelen Istennel senki sem beszélget szívesen. Csak akkor imádkozunk szívesen, ha pozitív kép él szívünkben Istenről. Ha Istenben felismerjük azt a személyt, akinek születésünket, emberi létünket és egész életünket köszönhetjük, ha felismerjük benne azt a személyt, aki szeretettel fordul felénk és gondoskodik rólunk, akkor örömmel adunk neki hálát imáinkban mindazért, amit nekünk juttat. Ha megismerjük isteni nagyságát és fenségét, akkor örömmel imádjuk őt. Ha felismerjük benne, hogy a javunkat akarja, akkor szívesen fordulunk hozzá kéréseinkkel. Ha megismerjük irgalmasságát és megbocsátó jóságát, s nem rettegünk tőle, akkor szívesen fohászkodunk hozzá bűneink bocsánatáért. Ismerjük meg a szeretettel hozzánk forduló Istent, s meglátjuk, hogy szívesen fogunk vele beszélgetni imáinkban.
Harmadszorra pedig még egy gyakorlati tanácsot szeretnék adni: ne veszítsük el kedvünket, ne fáradjunk bele az imába! Legyünk kitartóak! Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert sokszor mondják az emberek például szentgyónások alkalmával, hogy nehezükre esik az imádkozás, lelki szárazságot élnek át, s úgy vélik, hogy Isten nem figyel imáikra vagy nem hallgatja meg azt. Nem kell mindjárt kétségbe esni ilyenkor! Nagy szentek is átélték már a lelki sötétségnek ezen óráit vagy napjait. Az ima nem fog minden pillanatban és minden alkalommal felemelő lelki élményt jelenteni. Vannak nehéz időszakok, amikor bizony fárasztó az ima. Állhatatosságunkat és kitartásunkat éppen az ilyen időszakokban tudjuk bizonyítani.
A lelki élet e nehéz helyzeteiben könnyen azt mondjuk, hogy nem tudunk imádkozni, nem tudunk semmit sem mondani Istennek. De talán nem is kell mindig beszélnünk! Hiszen egyrészt időt kell engedni Istennek, hogy ő is megszólaljon, másrészt pedig Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk akkor is, ha nem mondjuk el neki.
Valahol olvastam, hogy a breton halászok mielőtt kihajóznak a tengerre, a halászat előtt így imádkoznak: „Istenem, segíts! Olyan kicsi a hajóm, és oly nagy a tenger!” Milyen csodálatos egyszerűség, milyen gyermeki bizalom van ebben a rövid fohászban! Isten nem nagy szavakat vár tőlünk, hanem őszinte, hozzá forduló szívet.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges. Ámen.
|
| Vagyis a magnak el kell halnia, önmagát kell odaadnia, hogy bőséges legyen a termése. Minden más hiábavaló... |
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Mt 13,18-23
Elmélkedés:
Annak ellenére, hogy Jézus nagyon sok példabeszédet mondott, ritkán fordult elő, hogy meg is magyarázta a példázat jelentését. A mai evangéliumi részlet ezek kivételek közé tartozik. A tanítványok kérésére Jézus részletesen elmagyarázza, hogy mit jelent a magvetőről és a magokról szóló hasonlat.
Itt is érdemes felfigyelnünk arra, amit általában a példázatokról elmondtunk a tegnapi evangélium kapcsán: a hallgatón, a tanítás befogadóján múlik, hogy mi lesz az eredmény. Mindenki ugyanazt hallja, mindenkinek ugyanaz a mag hull a szívébe, de nem mindenkinél lesz ugyanaz a termés. Egyesek ugyanis elfojtják magukban az igazság tanítását és nem engedik, hogy az növekedjék bennük. Ha nekem szóló intelemnek tekintem Jézus szavait, és ha nem csupán hallgatom, hanem tettekre is váltom a hallottakat, akkor bőséges, százszoros termést hozok.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban.
Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
Hogy ez a mi földünk biztos otthona lehessen
Gazdagságnak, Szépségnek, Boldogságnak
és Békességnek.
Szent-Györgyi Albert
|
| A dicsőségbe csak a kereszten át visz út - derül ki már sokadszor. Ahelyett, hogy ezzel a nehéz misztériummal törődnének az apostolok, az egymás közti foglalkoztatja őket. Hát nem magunkra ismerünk pironkodva?? |
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28
Elmélkedés:
A mai evangélium tanúsága szerint az apostolok valamiféle földi dicsőségre vágytak, s ebből az következik, hogy Jézus uralmát is evilági királyságként képzelték el. Téves elképzeléseiket Jézus szétoszlatja, hiszen az ő uralmának megvalósulása a gyötrelmes kereszthalál lesz, s hozzá hasonló sors vár majd apostolaira is. Az Úr ugyanis nem evilági hatalomra vágyott, hanem engedelmes szolgaként teljesítette mindazt, amit az Atya kért tőle. A tanítványoknak pedig – Mesterüket követvén – teljesíteniük kell azt, amit Ő kér tőlük. Ez az életmód nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, amely az élet feláldozásában teljesedik be. Kész vagyok-e őt követni a szenvedésekben, hogy részem legyem a mennyország dicsőségében?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget.
Engedd, Uram, hogy én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed fényességében élek! Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke!
Világítson az én életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád találjanak!
|
| Ha még lehet magasabbra emelni az ember méltóságát egyáltalán, akkor ez itt megtörténik. Már rég nem szolgák vagyunk, sőt, már nem is Isten barátai, társörökösök az Örök Életben, hanem rokonai, fivérei, nővérei az Úrnak. Ki kívánhat ennél többet? |
| Nincs más lehetőség az életre, mint az Éltető Szőlőtőn maradni. Különben sivatag az élet... |
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50
Elmélkedés:
A mai evangélium helytelen értelmezése volna, ha azt gondolnánk, hogy Jézus megtagadja a családi kapcsolatokat. Valójában a hozzá tartozók körét, a tanítványok csoportját, az újszövetségi választott népet szélesíti ki mindazokra, akik teljesítik az Atya akaratát. Jézus nagy családjába tartozunk mindannyian, ha a vele való személyes kapcsolat elsőbbséget élvez minden evilági emberi kapcsolatunknál. Jézus egy új közösséget hoz létre, s mindannyiunkat meghív, hogy ehhez a közösséghez, az Egyházhoz tartozzunk. Ha engedelmesen fogadjuk tanítását és tettekre váltjuk, olyan tanítványai vagyunk, akik családjához tartozunk. Most is és a kereszten is kitárt karral fogad minket magához.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Mindenható, kegyelmes és könyörületes Atyánk! Eltévedtünk, s mint elveszett juhok letértünk útjaidról. Túlságosan saját szívünk tervei, szándékai és kívánságai után futottunk. Megsértettük szent törvényeidet. Azt tettük, amit nem lett volna szabad. De Urunk, Te légy irgalmas hozzánk, szegény nyomorult bűnösökhöz! Kíméld meg azokat, akik megvallják hibáikat. Emeld fel mindazokat, akik készek a bűnbánatra, azon ígéret miatt, amit az embereknek adtál Krisztus Jézus, a mi Urunk által. És őérette add meg, ó jóságos és irgalmas Isten, hogy ezután istenfélő, neked tetsző, becsületes és tisztességes, komoly életet éljünk szent neved dicsőségére.
|
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8
Elmélkedés:
Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy ő az igazi szőlőtő. Mit jelent ebben az állításban az „igazi” jelző? Miért hangsúlyozza ezt Jézus. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy az ószövetségi írásokban gyakran szerepel az a hasonlat, amely szerint a választott nép az Isten szőlőskertje. A nép az Isten tulajdona, ahogyan a szőlőskert is gazdájáé. A szőlőskert hasonlat tehát a nép és Istene közötti szövetséget jelképezi.
Jézus átveszi és önmagára alkalmazza ezt a jól ismert hasonlatot. Azzal, hogy igazinak nevezi magát, azt állítja, hogy a régi szövetség helyébe újat hoz. Isten új választott népéhez azok tartoznak, akik Jézushoz kapcsolódnak, miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam.
Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem! Érintsd meg lelkemet szeretõ kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló!
Svéd Szent Brigitta
|
Bizony a mindennapi életünkben sokszor elbukunk az édes teher alatt is.
Köszi Emike |
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
