|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.08. 09:01 - |
Rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk van egy kis megnyugvásra, szeretetre.
Ahogy a testünknek kell a mindennapi táplálék, úgy kell a léleknek is!
Ebben a fórumban ezt a lelki táplálékot kínálom.
Szólj hozzá, írd meg gondolataidat vagy legalább gondolkodj el rajta! |
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy
azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg
az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy "í" betű sem, sőt
egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is
eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket,
azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki
megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19
Elmélkedés:
A mai evangéliumi szakaszban arról beszél Jézus, nem akarja megszüntetni a
törvényt, hanem azért jött, hogy beteljesítse azt. E kijelentése
egyértelműen az ószövetségi zsidó törvényekre vonatkozik. Bár Jézus e
parancsok megtartásáról beszél, a keresztény egyházak valójában nem
tartják meg a régi ószövetségi előírásokat. Éppen ezért meglehetősen nehéz
ezen rész értelmezése és az ellentmondás feloldása.
A keresztény egyházak nem tartják ugyan meg a 613 ószövetségi törvényt, de
tanításuk a régi törvény egészének szellemére és annak alappilléreire, a
Tízparancsolatban részletezett Isten- és emberszeretetre épül.
Másrészt Jézus feltámadását követően volt olyan elképzelés az első
keresztények között, amely szerint pontosan meg kell tartani a zsidó
törvényeket. Ebből az időből származik Máté evangéliuma, aki egyébként is
elsősorban a zsidóságból megtértek számára írja könyvét. Érthető tehát,
hogy ilyen mondatokat is lejegyez, bár egyes szentíráskutatók szerint
ezeket Jézus nem így mondhatta el. Ezt a korai szemléletmódot pár évvel
később már felülmúlja Szent Pál tanítása és a jeruzsálemi apostoli zsinat
is úgy határoz, hogy a pogányságból megtérteknek nem kell megtartaniuk a
zsidó törvényeket. A fejlődés tehát már a legkorábbi időktől abba az
irányba halad, hogy az ószövetségi, régi törvény helyett Jézus új törvénye
a mértékadó.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Boldog ember, aki gonoszok tanácsát nem követi,
bűnösök útján nem jár,
csúfolkodók körében nem foglal helyet,
de örömét leli az Úr törvényében,
s éjjel-nappal róla elmélkedik.
Olyan ő, mint a fa dús vizű patak partján,
mely idejében meghozza gyümölcsét,
levele nem fonnyad;
minden munkáját szerencse kíséri.
Nem így az istentelen, nem így,
hanem mint a por, melyet szétszór a szél.
Nem állnak meg ítéletkor a gonoszok,
sem a bűnösök az igazak közösségében.
Mert ismeri az Úr az igazak útját;
de a gonoszok útja pusztulásba visz.
1. zsoltár
|
| Vagyis megkapjuk feladatunkat, amit egész életünkben teljesítenünk kell. Méghozzá nem öncélúan, hanem Isten dicsőségének növelésére. Nem az a cél, hogy minket magasztaljanak, szeressenek az emberek. Ez maga lenne az önzés és a gőg melegágya. |
Szia Emike.
Köszönöm hogy ujra olvashattam az evangéliumot.Szép estét Puszika.Edit. |
Jézus így tanított a hegyi beszédben: "Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!"
Mt 5,13-16
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézus két hasonlatot mond arról, hogy tanítványainak hivatása a világhoz szól. A föld sójának és a világ világosságának nevezi követőit. A sónak ízesítő, tartósító és tisztító tulajdonsága van. A fény pedig éltető hatású. Bár Jézus kijelentő mondatot használ mindkét esetben, mindnyájan érezzük a kijelentések felszólító értelmét: legyetek a föld sója és legyetek a világ világossága!
Jézus tanítványaként úgy tudom ízessé tenni a világot, hogy tanúskodom Isten jelenlétéről és szeretetéről az emberek előtt. Szükségünk van Istenre, minden embernek szüksége van rá, mint a fényre, amely nélkül nem tudunk élni. A fény hasonlat ugyanakkor az önteltség és a gőg elkerülésére is figyelmeztet minket, hiszen nem mi magunk vagyunk a fény forrása, hanem Krisztus, aki a világ világosságának nevezi magát. Az ő fényét kell továbbadnunk, hogy a hit és a szeretet ragyogja be minden ember életét. (Horváth István Sándor)
Imádság:
Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a Nyolc Boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.
|
| Azt hiszem mi érdemtelenek vagyunk a békére,mert mindig csak háborúskodás van körülöttünk. |
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13
Elmélkedés:
Az Apostolok Cselekedeti szentírási könyvből tudjuk, hogy ma ünnepelt szentünk eredeti neve József volt, akit az apostolok neveztek el Barnabásnak. Ciprus szigetéről származó, Lévi törzséhez tartozó zsidó ember volt, aki az elsők között csatlakozott a keresztényekhez, miután eladta földjét, s árát a szegények segítésére szánt adományként az apostoloknak adta (ApCsel 4,36). Ahogyan a Saulból lett Szent Pál, ugyanúgy a Józsefből lett Barnabás sem tartozott a tizenkét apostol közé, mégis mindkettőjüket apostolnak nevezzük, mert a pogányok között végzett hittérítő munkájukkal megérdemelték ezt a címet.
Az ünnep evangéliuma a missziós küldetésről szól. E feladatra vállalkozott Barnabás is, aki csatlakozott Pálhoz, s elkísérte missziós útján. Nagylelkűsége tehát arra indította, hogy ne csak vagyonát adja oda, hanem egész életét az evangélium szolgálatára szentelje.
A szegények támogatása, a tanúságtétel és az evangélium buzgó továbbadása hiteles vallásosságról tanúskodik a világban.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó, boldog munkás férfiú,
apostolok szent társa, te,
mint hű segítőt kérlelünk,
és áld szívünk dicsérete.
Örömhírt hoztak ők nekünk
e Krisztus küldte hírnökök,
eljött a béke korszaka,
igazság győzött, új s örök.
Az ég kegyelme téged is
e nagy lelkek közé emelt;
dicső, kiváló művedért
Egyházunk áldva ünnepel.
Te fényt hintettél akkor is;
Krisztus hevéből küldj ma le,
érleljen napja sok magot,
s töltsék az égi csűrt tele!
Ki, mint a főapostolok,
Bíránk mellett majd ott leszel,
hozd el nekünk bocsánatát,
s bő áldását is megszerezd!
Krisztusnak hála, tisztelet,
Atyának, Léleknek vele,
s dicső hazában boldogan
élvezzük egykor fényüket. Ámen.
|
„Aki veszi, meg nem osztja,
Meg nem töri, nem szakasztja,
Mindenek épen veszik.
Veszi egy és ezrek veszik,
S minden egyenlôn kapja részit,
Mégis: nem fogyatkozik.”
(Aquinói Szent Tamás: Dicsérd Sion)
Nem tudom, ennél a csodálatos himnusznál, mely terjedelménél fogva nem fért ide, pontosabban és szebben össze lehet-e foglalni az Eucharisztia fenségét.Én nem nem is tennék rá kísérletet...
|
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
Lk 9,11b-17
Elmélkedés:
Valóságos jelenlét
Szentháromság vasárnapját követően Úrnapját ünnepeljük, amely napon az Oltáriszentség, az Úr Jézus Teste és Vére áll ünneplésünk középpontjában. E nap szép hagyománya az úrnapi körmenet, amely során városaink és falvaink utcáin körbehordozzuk az Oltáriszentséget, hirdetve, hogy Krisztus jelen van e szentségben.
Az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélését hallottuk. Jézus először tanítja az embereket, utána pedig ételt ad nekik. Először az isteni szóval, majd az életet biztosító kenyérrel táplálja őket, mert mind a léleknek, mind a testnek szüksége van a mindennapi táplálékra, a mindennapi kenyérre. A csodálatos kenyérszaporítás előképe annak a csodának, amelyet szenvedése és halála előestéjén, az utolsó vacsorán adott nekünk Jézus. Ezen az estén a kenyerét és a bort, mint testét és vérét nyújtotta át apostolainak, azt kérve tőlük és utódaiktól, hogy áldozatát megjelenítve ismételjék meg cselekedetét. Az Úr akaratának megfelelően ezt a titkot, az Oltáriszentség titkát ünnepeljük minden szentmisében.
Az Egyház életében a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszik a közösségben ünnepelt Eucharisztia, a szentmise. Az Apostolok Cselekedetei szentírási könyvben közvetlenül a Szentlélek pünkösdi eljövetelének, az Egyház születésének leírása után azt olvassuk, hogy a tanítványok és a hívek „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörés közösségében és az imádságban” (Ap Csel 2,42). E központi szerep mindmáig megmaradt az egyházi élet csúcsának és forrásának. A következő évszázadokban fokozatosan megerősítést nyert, hogy az Eucharisztia Jézus keresztáldozatának megjelenítése a szentmisében. Az Eucharisztia szentségét csak a felszentelt pap mutathatja be, aki megismétli az Úr utolsó vacsorán mondott szavait és cselekedetét. Az Oltáriszentség anyaga a búzából készült kenyér (ostya) és a szőlőből készült bor, amelyet kevés vízzel vegyítünk. A szentség hatásával kapcsolatban pedig a Krisztussal való egyesülést hangsúlyozzuk, amely a szentáldozásban valósul meg, valamint azt, hogy az Oltáriszentség vétele szükséges az üdvösséghez és az örök élethez.
Az Oltáriszentséggel kapcsolatos hitigazságok tisztázása és pontos kifejtése a középkorra tehető, majd ebből kifolyólag az Oltáriszentség imádása, valamint az Oltáriszentség iránti tisztelet ünnepélyes kifejezése körmenetek formájában, szintén ebben a korban jelennek meg és terjednek el. Ezért némelyek ma is azt gondolják, hogy ezeket az idejétmúlt középkori dolgokat száműzni kellene az Egyház életéből, s nem kellene olyan látványos és nagyszabású rendezvényeket tartani, mint például a körmenetek.
Ezen vélemények ellenére a katolikus Egyház mindmáig ragaszkodik az Oltáriszentség iránti különleges tisztelethez, hiszen ez a szentség valóban a vallásos élet középpontja és az istentisztelet szíve. E tisztelet alapja az, hogy hisszük az Úr Jézus valóságos és maradandó jelenlétét az átváltoztatott kenyérben és a borban. Minden szónak jelentősége van ebben a kijelentésben. Az Eucharisztia esetében átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ezek lényege alakul át Krisztus Testévé és Vérévé, miközben külső formáját és színét megőrzi a kenyér is és a bor is. Maradandó átváltozásról, átlényegülésről van szó, azaz a Krisztus Testévé és Vérévé átváltoztatott kenyér és bor nem alakul vissza egyszerű kenyérré és borrá. A krisztusi jelenlét nem is szűnik meg bizonyos idő elteltével vagy a szentmise befejeztével, hanem mindig Krisztus Teste marad a kenyér. A valóságos jelenlétet azokkal a tévedésekkel szemben szükséges hangsúlyozni, amelyek szerint csupán szimbolikus, jelképes jelenlétről van szó.
Katolikus hitünk szerint tehát Krisztus valóságosan és maradandóan jelen van az Oltáriszentségben. Milyen következményei vannak ennek?
Először is az, hogy a szentáldozás nem tekinthető egyszerű étkezésnek, hanem két személy – tudniillik Krisztus és az áldozó – találkozása. Sokkal többről van szó, minthogy egy közönséges kenyérdarabot megeszünk. Átváltoztató találkozás ez: a Krisztus Testévé átváltozott kenyér átváltoztatja, átalakítja azt az embert, aki magához veszi. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk.
Másodszor: Ha az átváltoztatott kenyérben maradandó módon jelen van Krisztus és nem szűnik meg jelenléte, akkor kellő tiszteletben kell részesítenünk ezt a szentséget. E tisztelet jele például az, hogy díszes tabernákulumban, szentségházban őrizzük, és a legmagasabb fokú tisztelet, azaz az imádás illeti meg az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.
Harmadszor: templomainkban mindig van Oltáriszentség. Ha belépünk egy katolikus templomba, akkor nem egy üres térbe, nem egy kihalt helyre érkezünk, hanem mindig a jelenlévő Krisztus fogad minket. Bármikor is térünk be, mintha mindig az utolsó vacsora termébe lépnénk, hiszen minden szentmisében Krisztus utolsó vacsoráját jelenítjük meg, s ezért minden templom az utolsó vacsora termévé válik.
Befejezésül még egyetlen gondolat: az oltáriszentség vétele, a szentáldozás amellett, hogy összeköt minket Krisztussal, összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy Krisztus bemutatja áldozatát és önmagát az örök élet kenyereként adja nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozza létre.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: jó Pásztorod,
hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel,
szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének:
élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak,
mit kiosztott Krisztusunk.
(Részlet az úrnapi szekvenciából)
|
| Mit ember, Jézus alighanem valóban Dávid király leszármazottja, mint Isten, ura és parancsolója Dávidnak is, mindünknek is. Isteni és emberi lényeg teljessége Ő. |
Az imát nagyon sokunknak kellene elmondani,hogy a jó Isten segítsen országunkon és a világon.
Puszi
Marika |
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: „Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Mk 12,35-37
Elmélkedés:
Miután Jézus ügyesen megfelelt az adófizetéssel és a legfőbb paranccsal kapcsolatos kérdésekre, már senki sem mert több kérdést feltenni neki (Mk 12,34). Most viszont ő kezd el kérdezni a Messiással kapcsolatban, akiről azt tartották abban a korban, hogy Dávid fia. Dávid király nevéhez egy nagy és erős birodalom kötődött, s ennek köszönhetően eszményi uralkodóként élt az emberek tudatában, még akkor is, ha ez az ország Dávid halála után szertehullott. Jézus korában sokan azt remélték, hogy az országot új királyként az eljövendő Messiás fogja helyreállítani, akit Dávid király leszármazottja lesz. Ez az elképzelés megfordulhatott a tanítványokban fejében is Mesterükről, akit Messiásnak tartottak.
A Máté ás Lukács szerinti evangélium elején megtalálható Jézus részletes családfája, illetve nemzetségtáblája, amely szintén azt hivatott igazolni, hogy Jézus Dávid leszármazottja, tehát ő a Messiás, akiben beteljesednek az ígéretek. Jézusról mégsem mondhatjuk, hogy olyan messiáskirály volt, akit a kortársak vártak. Az ő uralkodói hatalma a kereszten mutatkozott meg.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Könyörgöm, édes Jézus Krisztusom, adj békét a kereszténységnek, adj elegendő termést minden keresztény országnak.
Tartsd meg, Uram, barátaidat szent szolgálatodban, térítsd meg ellenségeidet s fékezd meg gonoszságaikat.
Könyörgöm, Uram, Királyok Királya, az egész világ uralkodóiért, egyesítsd őket a te szellemedben, hogy sohase vezessenek gonosz háborút akaratod ellenére és a lelkük kárára.
|
| Vagyis a szeretetnél nincs erősebb parancs, felülmúl minden formálisan elvégzett áldozatot. Hiába a parancsok földies elvégzése, ha nincs mögötte mély és erős tartalom. A farizeus és a vámos közül melyik is ment haza megigazultan? Ez persze nem jelenti azt, hogy a szeretetre hivatkozva saját önös érdekeinket szabadna megvalósítanunk. |
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Elmélkedés:
A mai, Szent Márk evangéliumából vett részletben egy írástudó a legfőbb parancsról kérdezi a kiváló tanító hírében álló Jézust. Máté és Lukács evangéliumával ellentétben Márknál nem vitatkozás céljával, hanem csak egyszerű érdeklődéssel és tudásvággyal fordul az írástudó Jézushoz a törvényben a legfontosabb parancsa tárgyában. A kérdező magatartása egyáltalán nem elutasító vagy vitázó, hiszen a későbbiekben is jóváhagyja Jézus válaszát.
Jézus az Isten iránti szeretet parancsát idézi a Második Törvénykönyvből (MTörv 6,4-5), majd ehhez hozzákapcsolja az emberszeretet követelményét is, amely a Leviták könyvében található (Lev 19,18). E szorosan egymáshoz tartozó két parancs előírja az embernek, hogy szívével, lelkével, minden erejével és akaratával a szeretet megvalósítására törekedjen. Olyan törvények ezek, amelyek nem csak a törvénykönyvben szerepelnek, hanem minden ember szívébe vannak írva.
Ha nem csupán elméletileg ismerjük a szeretet kettős törvényét, hanem ez életünk alapja, akkor nem járunk messze Isten országától.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Szívem egyetlen vágya, legfőbb jóm, mindenem, jöjj; rád vágyom, téged várlak, utánad sóvárgok.
Legkisebb késedelmed nekem ezer esztendőnek tűnik! Jöjj, Uram, Jézus, jöjj és ne késlekedj!
Labre Szent Benedek
|
| .... és akkor sem tartanánk itt, ha Isten felé is teljesítené mindenki a kötelességét... |
Ha mindenki teljesítené az állam felé a kötelezettségét nem tartanánk itt ahol ma tartunk.
Marika |
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17
Elmélkedés:
A mai evangélium középpontjában egy ravasz és álnok kérdés áll: szabad-e adót fizetni a császárnak? Beugratós kérdésnek is mondhatjuk, hiszen az egyszerű igen vagy nem rossz felelet. A kérdezőket ugyanis valójában nem a kérdésre adott válasz érdekli. Igai szándékuk az, hogy Jézusból kikényszerítsenek egy rossz feleletet. Ha Jézus helyesli az adófizetést, szembefordulhat vele a nép, amely az elnyomó római hatalomnak való behódolásnak tartotta az adó fizetését. Ha Jézus ellenzi az adófizetést, lázadás miatt vonhatják felelősségre.
A kérdezők azt gondolták, hogy csak kétféle rossz válasz létezik, azt hitték, hogy tökéletes a csapdájuk, s gúnyos mosollyal az arcukon várták a választ. Jézus viszont megtalálta a harmadik lehetőséget azáltal, hogy egy magasabb szintre helyezte a választ.
Jézus ügyes válaszából az lehet a tanulság számunkra, hogy az állam felé teljesítenünk kell kötelességeinket, de ennél is fontosabb az Isten iránti kötelességünk.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézusom, a te nevedért tégy velem neved szerint! Felejtsd el azt, aki kevélységében szembefordult veled, s tekints arra, aki nyomorúságában segítségül hívja azt az édes, drága nevet, amely a bűnösnek erőt ad: a boldog reménység nevét! Mert mi mást jelent Jézus, mint Megváltót? Köszönjük neked a bűnösök megváltását!
|
| Ez a Szentháromság legtökéletesebb kinyilatkoztatása... Három és mégis Egy. |
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15
Elmélkedés:
Hiszek a Szentháromságban
Pünkösd vasárnapját követően a mai napon a Szentháromságot ünnepeljük, és arra a hitigazságra figyelünk, amely szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A keresztény egyik legmélyebb tartalmú és legfontosabb hitigazsága ez, ugyanakkor hittitokról is beszélhetünk, hiszen lehetetlen megértenünk emberi ésszel a Szentháromság lényegét. Mindaz, amit a Szentháromságról tudunk, elsősorban nem is az emberi értelemnek vagy a tudományos teológiai fejtegetéseknek köszönhető, hanem az Isteni kinyilatkoztatásnak. Azáltal, hogy a mennyei Atya elküldi a világba megváltóként a Fiút, azaz a második személyt, valamint azáltal, hogy az ő mennybemenetele után eljön a világba a harmadik isteni személy, a Szentlélek, kinyilatkoztatja nekünk a szentháromságos Isten belső életének titkát.
Azzal, hogy ily módon feltárja előttünk önmagát, Isten meghív minket, hogy közösségben éljünk ővele. E közösségünk a keresztség szentségekor jön létre, amelyet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében kapunk. Ettől kezdve a keresztény szóhasználat szerint az Atya gyermekeivé, a Fiú testvéreivé és a Szentlélek templomává válunk. Istennel való kapcsolatunknak éppúgy a szeretet az alapja, miként a szentháromsági személyek egymás közti kapcsolatának. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem megnyílik az ember felé, aki talán éppen azért, mert Isten a saját képmására teremtette, nyitott erre a szeretetre és képes elfogadni azt. Sőt, arra is képes az ember, hogy viszontszeretet ébredjen szívében, dicsőítse és imádja a három személyben létező egyetlen Istent.
Miért hiszünk a Szentháromságban? – tehetjük fel a kérdést magunknak. A kívülállók szintén nekünk szegezhetik a kérdést: „Miért hisztek, ti keresztények a Szentháromságban?” Sok ember számára egy megoldhatatlan matematikai rejtvénynek tűnik, hogy miként lehet az egy Isten három személy. Miért bonyolítjuk ennyire a kérdést? Miért nem mondjuk egyszerűen csak azt, hogy egy Isten van, ahogyan ezt az ószövetségi időkben és ma is hiszi a zsidó nép vagy ahogyan több egyistenhívő világvallás tanítása tartja? Válaszunk nagyon egyszerű: azért hiszünk a Szentháromságban, mert Jézustól tudjuk, hogy létezik és ő biztosan nem állított olyat, ami nem igaz. Tőle tudjuk meg, hogy milyen tökéletes egység létezik közte és az Atya között. Csak néhány példa erre, amelyeket Jézus mondott: „Minden, ami Atyámé, enyém is” (Jn 16,15). „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9). „Én az Atyában vagyok és az Atya énbennem” (Jn 14,11). A Szentlélekről pedig azt tanítja Jézus, hogy meg fogja őt dicsőíteni, mert az övéből veszi mindazt, amit hirdetni fog (vö.: Jn 16,14). A Szentlélek megígérésekor pedig a következőket mondja: „A Vigasztaló, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre” (Jn 14,26).
Sok, különféle élethelyzetben lévő ember feltette már nekem a kérdést, hogy hiszek-e Istenben. Egyrészt különböző, de más szempontból mindig ugyanazt válaszoltam.
Egyszer például egy évek óta igen súlyos betegségben szenvedő és ágyhoz kötött, idős asszony azt kérdezte, hogy hiszek-e Istenben, mert ő azóta nem hisz, amióta ezzel a betegséggel bünteti? Azt válaszoltam, hogy abban az Istenben, akiről ő azt gondolja, hogy bünteti, én sem hiszek. De hiszek abban az Istenben, aki önként vállalta a szenvedést másokért, aki vigaszt nyújt a betegeknek és aki megerősíti őket a betegség elviselésében.
Más alkalommal egy hitetlen ember, aki előrebocsátotta, hogy ő egyáltalán nem hisz Isten létezésében, szintén ezt kérdezte. Azt feleltem, hogy abban az Istenben, akinek a létezését ő tagadja, én sem hiszek. De hiszek abban az Istenben, akinek a létezését Jézus kinyilatkoztatta és hiszek abban az Istenben, aki emberré lett, eljött hozzánk, hogy megismerjük őt. És hiszek abban az Istenben, aki előle sem rejtőzik el, még akkor sem, ha hitetlenségével elutasítja.
Máskor egy megkeresztelt, de vallását nem gyakorló ember érdeklődött Istenbe vetett hitem felöl. Azzal próbálta mentegetni magát, hogy szerinte lehetetlen megtartani mindazt, amit Isten kíván. Neki azt mondtam, hogy én sem hiszek egy olyan Istenben, akit nem lehet követni. De hiszek abban az Istenben, akiért érdemes élni, akinek érdemes odaadni az életem, és akinek a parancsai sokszor valóban nehezek, de megtarthatóak.
Ismét máskor gyermekének hirtelen halála után egy édesanya azt kérdezte, hogy hiszek-e Istenben, aki megengedte, hogy a kislánya meghaljon? Őneki azt válaszoltam, hogy nem hiszek abban az Istenben, akit ő a gyermeke haláláért hibáztat. De hiszek abban az Istenben, aki Jézust feltámasztotta a halálból, s aki mindent embert feltámaszt egyszer az örök életre. Aztán hozzátettem: és hiszek abban az Istenben is, aki az ő kislányát is feltámasztja a halálból.
Sok emberben egészen torz és hibás kép él Istenről, s ez megnehezíti, hogy higgyenek benne. A Szentháromság mai ünnepe arra ösztönöz bennünket, hogy megismerjük az igaz Istent és helyes kép éljen szívünkben róla. Feladatunk az, hogy ezt az igaz, a minden ember felé szeretettel forduló, irgalmas Istent tükrözzük vissza életünkkel és őróla tegyünk tanúságot a világban!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát.
Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.
II. János Pál pápa
|
| Egy egyszerű kérdés, és az írástudók és papok minden tudománya megbukik rajta! Vagyis... Valóban a "tudományuk" bukott meg? Dehogy. Az erkölcsük. A csavaros észnek rendelték alá az igazságot, a pillanatnyi érdeknek a tisztességet. Hát nem is kapnak választ a Mestertől... Vajon mi hogyan válaszolunk Jézus kérdésére...? |
[248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
