[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Emikém! Végre eljutottam ide is, sok szépet olvastam, ami jót tett a lelkemnek. Várom a folytatást.
Puszi: Gyöngy - Évi |
Szia Emikém!
Köszi a könyv részletet.Várom a következő részletet.
Puszi
Marika |
| Szia Emikém! Nagyon szép ez a részlet, köszönöm.
Puszi Adri:)) |
Szia Drága.
Köszönöm nagyon tetszett az olvasni való. |
Lehet, hogy ennél többet nem is lehet mondani a szeretetről. Hogy két idegen lény mégis összefog valahogy, és segítenek egymásnak élni. Vak vezet világtalant. Lehet, hogy ilyenkor önzésünk buborékai szétpattannak, s mindketten belekerülünk egy olyan világba, mely nem varázslat többé, hanem valóság.
Ez a szeretet világa.
Az együtt világa.
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!"- miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni örökké!"
Amikor szeretjük egymást kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valőságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor feladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Saját varázsvilágomban élni azt jelenti, hogy nem szeretek.
De ha ez eloszlik, egymásban felébredünk.
Ez a valóság:
Együtt... Veled... Velem... Benned... Bennem.
S ha innen visszanézünk, látjuk majd, hogy szeretet nélkül nem a valóságban éltünk.
Hanem a saját önző varázslatunkban.
Mint egy rossz álomban, jártunk benne. Azt álmodtuk, hogy senkihez nincs közünk.
Folyt. köv....... |
Nagyon érdekes volt a mai rész is.
Köszi
Marika |
Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség : figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság : kemény.
A szeretet nélküli okosság : gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság : hűvös.
A szeretet nélküli rend : kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom : kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás : fösvény.
A szeretet nélküli adakozás : képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság : bigott.
A szeretet nélküli hit : vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény : fanatikus.
A szeretet nélküli élet : értelmetlen. |
Hogy mennyire "varázsvilágban" él minden ember, azt önmagadon nem látod. Saját ketrecéről senki sem tud. Ezt akkor érzed, ha valaki mással beszélsz.
Egy másik világ! Végtelen múlttal, emlékekkel, ismeretlen érzésekkel. Belebújni egy másik ember lelkébe nagyobb kaland, mintha egy idegen bolygóra lépnél. Érthetetlen világ! A szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek. Kimondod azt a szót, hogy "szeretet" - és mást gondolsz róla te is, ő is. Magadon nem veszed észre, de rajta már látod, hogy "teljesen el van varázsolva". Amikor elveszel valakit feleségül, elveszed az összes emlékét, elveszed az anyját, az apját, a magzati és gyerekkorát, elveszed az egész családját, a félelmeit, a szokásait - az egész "varázsvilágát", amiben él. Kimondasz egy szót, mondjuk, hogy "mama" - a te szemed boldogan nevet, s az ővé fájdalmasan megvillan, mert a gyógyulatlan sebéhez értél. Neked egy szép anya-élményed volt, neki maga volt a pokol. És ez így van minden szóval. És így lehet a csókkal, az öleléssel is: mást érez ő, mint te, mert más "varázsvilágban" él.
A mi kultúránk arra épül, hogy egymáson segítünk.
Pontosabban: arra kellet volna épülnie, hogy egymáson segítsünk.
Vagyis a szeretetre.
De ez sajnos nem valósult meg.
Nincs szeretet.
Ezért recseg-ropog az egész, s mint látod, összeomlás fenyegeti.
De más utunk még sincs, mint hogy megpróbáljunk egymáson segíteni. Nem könnyű, mivel nemcsak én járok önös világomban, hanem te is a sajátodban. Önvarázslatunk foglyai vagyunk. Mondhatnám úgy is, hogy mindketten részegek vagyunk, tántorogjunk együtt: ha összekapaszkodunk, bár te is imbolyogsz meg én is, talán nem esünk el! Ha megfogjuk egymás kezét - két önző magánvilág -, talán összejövünk. Talán segítünk egymáson.
Folyt. köv....... |
Nagyon igaz,hogy szeretetlenségben élünk.Várom a folytatást.
Puszi Marika |
Sajnos nem csak a "szeretet", mint szó vesztett értékéből, hanem sok más is, mert olyan sokan használták már fel önös célból.
csenerezi |
Szióka!!! A Dog-on is irtam, én is épp most olvasom a könyvet!!! Nagyon-nagyon tetszik,s mindenkinek el kellene olvasnia!!!
Gondoltam a magazinba berakni,de mindig megelőtöl:)))) De nem gond!!! Szerintem nagyon sok mindenben hasonlithatunk:)))
Köszönöm az ajánlást,köszönöm ezt a szép oldalt,s örülök,hogy vagy Nekünk!!!
Üdv.:Szenzi
|
Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, amelyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek nincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka. Most ilyen beszélgetésre hívlak.
Szeretetről beszélni egyedül nem lehet.
Mindenről lehet, de erről nem.
Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
A szeretet az emberiség legfontosabb szava. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a szónak a megértésétől függ minden! Ember és közösség sorsa. Ráadásul a legtöbb hazugság hozzá tapad. Nincs még egy olyan összehazudott, benyálazott, félreismert szavunk, mint a szeretet - nevében műveltük a legnagyobb botrányokat, tettük tönkre egymást, pusztítottunk ki népeket - s ugyanakkor mégis hiányzik, ez a ... nem is tudjuk, mi ... csak azt, hogy hiányzik.
A legfontosabb szó a világon - de nem ez a gondom vele.
Hanem az, hogy egyedül nem lehet róla beszélni.
Kell hozzá a másik.
(Kellesz Te.
Nemcsak azért, hogy elolvasd, amit írok, hanem hogy segítsd a varázsoddal az én varázsomat megoldani.
Mert minden magányos varázsvilágunk: ketrec.)
Folyt. köv....... |
Szia!
Gyönyörű érzéseket olvashattam a soraidban. Nem hallottam még a könyvről, de felkeltetted az érdeklődésemet. Azt hogy megéltem-e már a szeretetért való koldulást. Azt hiszem általába mindenki életében eljön az a bizonyos mélypont, ahol már egyedül szeretet nélkül nagyon nehéz lábra állni. Én ezt fiatalon átéltem, remélem nem jön több ilyen. Kívánom hogy ne kelljen átélnie senkinek ezt.
Puszi Adri:)) |
Szia Emike!
Nekem is megvan kölcsönben a könyv, de még alig tudtam beleolvasni. Kedvelem Müller Pétert és néha én is megfáradtnak érzem magamat.
Aztán azt mondom (néha, ha eszembe jut). Ez az én darabom, nem tetszik és változtatok a forgatókönyvön. De nem vagyok a nap 24 órájában tudatos és éber.
Szép hétvégét Emike és remélem jut egy kis időd olvasásra.
csenerezi (Marcsi)
|
| Köszi Emikém.Várom a folytatást.Puszi Marika |
szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is aki adja és azt is aki kapja,
- egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere,
- néhány kedves szóra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetejük az életet.
|
A varázsló vallomása
Döbbenetes jelenettel fejeződik be Shakespeare "A vihar" c. színdarabja.
Egy varázshatalmú király (akit annak idején a szerző maga játszott a színen) hirtelen abbahagyja a játékot. Leveszi maszkját, ledobja a jelmezét.
Nem játszik tovább.
Vége a színháznak.
Ott áll maga az író-színész.
A boldogtalan ember.
Felénk fordul, nézők felé, s ebben a hirtelen támadt csöndben kimerülten és kétségbeesetten megkér bennünket, hogy szeressük őt.
Csodálatos varázsvilágot teremtett eddig, ámultan néztük, rejtőzve a homályban, és most hirtelen ránk veti a tekintetét.
Szeme a szemünket keresi. Most látjuk először a valódi arcát. A verejték lemosta róla a festéket. Ez már nem a szerp, hanem a kifosztott emberi arc.
Rám néz. A fényből hunyorog felém, kérlelőn és riadtan keresi a tekintetemet. Éa s többi emberét, akik mostanáig odalentről lesték varázslatát.
Őszintén bevallja, hogy elfáradt.
Bűbájam szétszállt, odalőn,
S ha még maradt csekély erőm,
Az már a magamé csak..."
Aztán váratlanul könyörögni kezd:
"Ne hagyjatok hát tengenem
Ezen a puszta szigeten:
Sőt, jertek a varázst a ti
Varázstokkal megoldani..."
Ez Babits Mihály fordítása. Shakespeare nem egészen ezt mondja. Hanem szószerint valami olyasfélét, hogy: "Az én igézetem kötelékeit a ti jó kezeitekkel (good hands) oldjátok fel."
A lényeg ugyanaz: arra kér bennünket, hogy szeressük őt.
Azt is mondhatta vola: "Emberek, szeressetek engem, mert nem bírom tovább egyedül!"
De mivel nagy költő volt, s a szeretet minden titkát ismerte, most nemcsak szánalmasan koldulni kezd, hanem azt is elmondja, hogyan kell szeretni valakit.
Fura érzés fog el.
Eddig csodáltam zseniális mutatványát. Lestem őt sötét, jól védett magányomból. Azt hittem, nem is tud rólam, akár egy király se tud a néma alattvalóiról. Nem fontos neki a többi ember, saját bőségének és hatalmának örömében él.
És most egyszercsak rám néz, esetten és törötten.
És koldulni kezd.
(Te gondoltad volna, hogy eljuthatunk idáig? Hogy koldulni kell a szeretetet?
Én ma már tudom, hogy igen - ezért is írom ezt a könyvet.)
Folyt. köv....... |
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
